Fajtanevek történelme

Noha az „eb” szót már jószerével csak hivatalos szövegekben, egyes szóösszetételekben (pl.: ebtenyésztés, ebrendelet stb.) vagy a szóismétlés kissé erőltetett elkerülésére használják, mégis ez az obi-ugor eredetű szó a kutya „igazi” neve (első adata 1138-ból való).

Maga a „kutya” szó első előfordulását 1511-ből jegyezték fel, ekkor azonban még nem jelentette négylábú barátunkat, hanem a hitvány emberre mondták. Mai jelentése először 1585-ben fordul elő, de már ezelőtt használatos volt a kutyára a „cenk” és a „fakó” elnevezés.

A „kutyához” hasonlóan a „kuvasz” is becsmérlő szó volt még a XVI. század elején, később pedig házőrző kutyákra használták. Fajtanévvé csak jóval később vált: noha a kuvasz mint fajta minden bizonnyal már a honfoglalás idején is létezett, még a XX. század elején is „simafejű magyar komondorként” említi a szakirodalom. Maga a „Komondor” először 1454-ben, kun személynévként jelenik meg, majd ebből alakul át „kun eb” jelentésű fajtanévvé.

A „puli” első említése 1765-ből származik, két másik kistestű pásztorkutyánk, a pumi és a mudi neve pedig még később alakult ki – miként maguk a fajták is, hiszen ezek az ún. „birkások”, vagyis merinójuhot tenyésztő pásztorok által behozott német spicceknek a pulival való kereszteződéseként jöttek létre.

Az agarat és a kopót minden bizonnyal már honszerző őseink is ismerték. Az „agár” neve szláv eredetű szó, mely már 1193-ban is mai értelmével bírt, s vadászkutyát jelentett az ugyancsak szláv eredetű „hort” is. A „kopó” jelentése pedig ‘elkapó, megfogó’ lehetett, de bizonyíthatóan kutyát csak 1632 óta jelent. A „vizsla” szó még újabb keletű, és egyértelműen az éber keresést jelentő ‘vizslatással’ rokonítható.

A manapság már alig használatos „szelindek” szláv eredetű szó, amelyet már 1395-ben használtak nagytestű, erős vadászkutyák megjelölésére. 1675-ben vált ismertté a vízi vadászatra használt kutyát jelentő, német eredetű „pudli”, amelyet a nyelvújítás 1815-ben magyarosított az ‘úszik’ igéből „uszkárra”.